2015. december 13., vasárnap

Yatas matracok



Törökországban –hasonlóan, mint Magyarországon a Cardo ágymatrac márka- a legismertebb helyi ágymatrac márka, a Yatas márkanevet szinte minden helyi lakos jól ismeri. Az 1976-ban családi vállalkozásnak indult Yatas vállalat a kezdetekben ipari- és komforthab gyártással foglalkozott, első matracait a meglévő gyáregység bővítése és korszerűsítése után 1979-ben kezdte el gyártani az Antóliában található Kayseri városában. A belső piacon kívül számos európai országba és az Egyesült Államokba is szállítja termékeit. Hosszú évek óta a YATAS embléma minőségi és innovációs garancia a vásárlók számára. Talán ennek is köszönhető, hogy az anyaországon kívül további 45 országba találunk. YATAS termékeket.

A Yatas márka elsődleges előnye tehát, hogy termékválasztéka igen széles, rengeteg típusú és alapanyag összetételű ágybetét ágy és kamapé található meg kifogástalan minőségben és innovatív megoldásokkal. Ebből adódóan minden ember saját igényei szerinti típust választhat, ami leginkább szolgálja saját pihenésének minőségi növekedését. A nagy kapacitásnak és a modern gyártási technológiának köszönhetően a gyár bármilyen minőségi és mennyiségi igényt ki tud elégíteni. Ez az oka, hogy a YATAS matracok a közelmúltban elkezdték meghódítani Nyugat-Európa nagyvárosait is. A Yatas matracok és szállodai szettek számos szálloda tenderen szerepeltek sikerrel Európában és Magyarországon is a legnépszerűbb szállodai matracok közé sorolhatók.

Yatas matrac Budapest szaküzlet és matracbolt teljes matrac választékkal a Budapest Váci út 168 sz. alatt található. Ez természetesen egy 2015-ös állapot, ez az idők során változhat, hiszen szinte naponta nyilnak és zárnak üzletek. A Yatas Váci úti üzlete minden igényt kielégít, amit csak egy márkabolt egy márka szaküzlet nyújthat. Több mint 200mmm2 alapterületen a Yatas gyár teljes matrac választéka és ágykeret választéka megtalálható és az esetek nagy részében a matracok raktárról akár azonnal is elvihetők.  Yatas Bedding néven a török Yatas fekvőbetét bútor és hálószoba kiegészítő gyártó termékeinek forgalmazására létrehozott szaküzletek, melyek Törökország után egy inkább terjeszkedik a nyugati- és a keleti országok felé. A Yatas cégcsoport Törökország legismertebb és egyik legnagyobb matracmárkája, így a kezdetekkor elindított saját üzlethálózat alig pár év alatt felduzzadt, mára egyedül Törökországban 400 Yatas Bedding Shop található. A Yatas Bedding üzletek jellegzetessége, hogy -ellentétben a magyarországi vásárlási szokásokkal- a Yatas Bedding üzletek szinte kivétel nélkül sétálóutcákban vagy bevásárlóközpontokban találhatók. A Yatas Bedding boltok saját gyártású termékeiből kínál hihetetlen széles választékot és bár a Yatas Bedding üzletek általában nem túl nagyon minden megtalálható bennük, amire egy hálószobában szükség lehet. Első sorban természetesen az ágyak, kárpitos ágyak és a matracok kapják a legfontosabb helyet, de a paplanokon, párnákon, ágyneműkön át egészen a hálószoba kiegészítőkig mindent megtalálhatunk ezekben az üzletekben, amire csak egy hálószobában szükség lehet.


YATAS MATRACOK 2015-2016

Yatas Duplex matrac
Amennyiben Ön a változatosságot kedveli, biztonságot jelent, hogy egy matracnak két különböző keménységi oldala van, akkor a Yatas Duplex ágybetét mindenképpen szóba kell, hogy kerüljön. A Yatas Duplex ágybetét egy 31cm magas speciális Bonell Publishing Technology hőkezelési eljárással készülő rugótestekkel ellátott bonellrugós ágybetét amely a speciális rugózatnak köszönhetően kétoldalas komfortot tesz lehetővé. A Yatas Duplex ágymatrac tehát egy igazi kétoldalas bonell rugós matrac, így a két különböző keménységi oldal között választhatunk. Amíg a Duplex ágybetét egyik oldala határozottan, de kényelmesen feszes, addig a Duplex ágybetét mások komfortoldala kellemesen lágy komfortot nyújt.
A Yatas Duplex ágymatrac huzata a modern desigt hordozza magán. A matrachuzat egy speciális viszkóz szálból készülő, igényesen kialakított matrachuzat, a viszkóz rostok kivételes nedvességelvezető képességgel rendelkeznek, így elősegíti a pára elvezetését és kellemes, higiénikus alvási környezetet biztosít minden éjszaka. Az ágybetét huzat további érdekessége, hogy az oldalán körben egy úgy nevezett 3D szalag fut körbe, amely rendkívüli légáteresztésének köszönhetően a fekvőbetét belső szerkezetének klímáját szabályozza, így az minden esetben száraz és higiénikus marad.
A termék a következő standard 11 féle méretben rendelhető: 90x190, 90x200, 100x200, 120x200, 140x190, 150x190, 150x200, 160x190, 160x200, 180x200, 200x200

Amikor egy igazán luxus megjelenésű és luxus komfortot kínáló, felső extra komfort párnázó réteggel (pillowtop vagy top pillow) ellátott 32cm magas 5 zónás táskarugós rendszerrel készülő prémium kategóriás matracra vágyunk, akkor a Yatas Wedding Premium fekvőbetét mellett nem mehetünk el szótlanul. A Yatas saját rugógyárában készülő 5 zónás zsákrugós rendszerben a különböző zónák, a különböző keménységű szelvények a matracban a rugótestek különböző vastagságának és keménységének köszönhetők. Az így kialakított 5 zónás zsákrugós rendszer hosszú távú formakövetést, pontos alátámasztást, a gerincoszlop tehermentesítését és megfelelő regenerációt jelent az éjszakai pihenés során.
A Wedding Premium ágymatrac huzatára nehéz a legmegfelelőbb kifejezést megtalálni. A matrachuzat és a fekvőbetét megjelenése, tapintása, a felhasznált alapanyagok minősége talán egyetlen szóval kifejezhető: luxus. A kivételes esztétikai megjelenésű és rendkívül finom tapintású funkcionális hurkolt plüss-jellegű szövet nem csak külső megjelenésével csábítja el a szemet, végigsimítva a Wedding Premium fekvőbetét huzatán a tenyerünket páratlan lágyságot és ritka finomságot tapasztalunk.
A termék a következő standard 11 féle méretben rendelhető: 90x190, 90x200, 100x200, 120x200, 140x190, 150x190, 150x200, 160x190, 160x200, 180x200, 200x200

Yatas Blue Star
A Yatas Bedding kínálatában talán a legismertebb és legnépszerűbb bonellrugós fekvőbetét a Blue Star. És hogy minek köszönhető ez az ismertség? A recept viszonylag egyszerű. Amennyiben valaki egy kemény, 25cm vastag kényelmes kárpit réteggel ellátott bonellrugós matracot keres, ami adott esetben még esztétikailag is szép és speciálisan funkcionális Purotex ® technológiával készülő matrachuzattal van ellátva és ezt az egészet szeretné a bárki számára is könnyen megfizethető árkategóriában megtalálni, akkor nem is nagyon marad más ágymatrac a magyarországi ágybetét választékból, mint a Yatas Blue Star ágybetét A Blue Star ágybetét népszerűségét minden kétséget kizáróan a megfelelő vastagsága, a terhelhetősége, a strapabírósága jelenti. Köszönhető mindez annak, hogy a saját gyártású rugótestekkel készülő bonellrugós rendszerbe speciális nagy tömegsűrűségű merevítő hab elemek kerülnek beépítésre, amelyek túl az ágymatrac feszesebbé tételén tompítják a bonell rugós matracok sokszor hátrányként emlegetett áthullámzást is. A Yatas Blue Star matracnak bizony hagyománya van Magyarországon is, egy kis túlzással azt lehetne mondani, hogy a bonellrugós matracok között a Yatas Blue Star ágybetét egyike a legnépszerűbb és legrégebben forgalomban lévő minőségi bonellrugós matracoknak, hiszen a Blue Star ágymatrac közel másfél évtizede szolgálja kifogástalanul a magyar matracpiacot és a Yatas márka iránt bizalommal lévő Vásárlókat.
Az már szinte természetes, hogy egy ilyen minőségű ágymatrac téli-nyári oldalas kivitelben készül és míg a nyári oldalon a hűsítő pamut segít megakadályozni a forró nyári éjszakák izzadását, addig a téli oldalon található 100% Woolmark minőségű tiszta gyapjú töltet a téli oldalon a hűvösebb téli napokon segíti a fázósabb éjszakákat.
A termék a következő standard 11 féle méretben rendelhető: 90x190, 90x200, 100x200, 120x200, 140x190, 150x190, 150x200, 160x190, 160x200, 180x200, 200x200

Yatas Athletic
A Yatas Athletic fekvőbetét a félkemény bonell fekvőbetét kategóriában egy igazi különlegességnek számít, hiszen az egyedülálló és új fejlesztésű Celliant® szálakkal készülő energetizáló matrachuzat kizárólagos felhasználással Törökországban csak a Yatas matracok egyes típusaiban találhatók. Amennyiben egy megbízható és strapabíró 28cm vastag ortopéd kialakítású bonellrugós matracot keresünk, amelynek matrachuzata a speciális fejlesztésű Celliant szálakkal készül, akkor az Athletic ágybetét egy megfelelő választás lehet. Túl a robosztus és megerősített saját gyártású többszörösen edzett bonell rendszeren az Athletic fekvőbetét a Celliant szálaknak köszönhetően olyan többletszolgáltatást nyújt vásárlóinak, amit csak nagyon kevés gyártó engedhet meg magának. A Yatas Athletic ágybetét az éjszakai pihenés során energiával tölt fel, infravörös fény kibocsátásának segítségével javítja a vér oxigén ellátását, tágítja az ereket, csökkenti a krónikus fájdalmakat és még számos klinikailag igazolt esetben nyújt hatékony segítséget az éjszakai pihenés során.
A termék a következő standard 11 féle méretben rendelhető: 90x190, 90x200, 100x200, 120x200, 140x190, 150x190, 150x200, 160x190, 160x200, 180x200, 200x200

Cool Action
Amennyiben egy 24cm vastag kellemesen lágy zsákrugós matracot keresünk olyan speciális matrachuzattal, amely megakadályozza az éjszakai felmelegedést és a beizzadást, akkor a Cool Action ágymatrac a Feran Ice® szövettechnológiának köszönhetően egy meglehetősen innovatív ás jó választás lehet. A Cool Action ágybetét zsákrugós rendszerének zónázott kialakítása páratlan formakövetést és kellemesen lágy komfortot biztosít minden éjszaka. Az egymástól függetlenül elmozduló zsákrugók ergonomikus formakövetést, tökéletes alátámasztás és a gerincoszlop tehermentesítését biztosítják. A cipzár segítségével könnyedén levehető és visszatehető mosható matrachuzattal készülő fedőágybetét a Cool Action ágymatrac szerves része, kiemelkedő felületi komfortot biztosít és moshatóságának köszönhetően még évek után is biztosítható a fenntartható higiénia. A Cool Action ágymatrac huzata a már említett speciálisan nedvesség- és hő elvezetésére kifejlesztett Feran Ice® szálakból áll, így biztos lehet abban, hogy a legvadabb nyári éjszakákon is kellemes és száraz alvási élményben lesz része.
A termék a következő standard 11 féle méretben rendelhető: 90x190, 90x200, 100x200, 120x200, 140x190, 150x190, 150x200, 160x190, 160x200, 180x200, 200x200

Five Z
A 30cm vastag Yatas Five Z ágymatrac valóban mindent tud, amit csak egy táskarugós rendszerű memoryfoam kényelmi réteggel készülő kétoldalas matractól elvárhatunk. Az öt zónás zsákrugós rendszerben a különböző keménységű ergonómiai zónák a különböző edzettségű és tulajdonságú zsákrugós szelvényekkel kerül kialakításra, így a tökéletes alátámasztás mellett kivételes és változatos komfortot kapunk. A Five Z ágymatrac két oldala különbözőképpen került kialakításra, míg az egyik oldalon a NASA által fejlesztett 60kg/m3 tömegsűrűségű memoryfoam gondoskodik a pontos formakövetésért és a test nyomáspontjainak megszüntetéséért, addig a másik oldalon egy hideghab rétegekből álló kicsit feszesebb komforttal találkozunk. A Purotech® technológiával készülő matrachuzat is két különböző ágybetét oldalt rejt, míg a nyári oldalon 100% hűsítő pamut töltetet találunk a matrachuzatba steppelve, addig az ágymatrac téli oldalán 100% tisztaságú és Woolmark® minőségű töltet gondoskodik a fázósabb éjszakákon a kellemes klímáról.
A termék a következő standard 11 féle méretben rendelhető: 90x190, 90x200, 100x200, 120x200, 140x190, 150x190, 150x200, 160x190, 160x200, 180x200, 200x200

Hourglass Air
A 31cm magas Hourglass Air fekvőbetét egy igazi innovatív megoldásokban és természetes anyagokban nem szűkölködő luxus matrac. A Legett&Platt által fejlesztett Hourglas (homokóra) alakú rugótestek forradalmat jelentenek a zsákrugós fekvőbetét gyártásban, hiszen a homókóra alakú rugótestek olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amik a hagyományos zsákrugókról nem mondható el. A hagyományos hordó alakú zsákrugókkal szemben a s matracokban használt Legett&Platt rugózala dupla tölcsér vagy ha úgy tetszik homokóra alakú. Ennek a formaváltozásnak köszönhetően az így kapott rugótestek viselkedése jelentősen megváltozik és új többletszolgáltatás jön létre. A Hourglass ágymatrac terhelésének első szakaszában a rugótestek lágyan besüppednek, míg nagyobb terhelésre a homokóra alakú rugózat középső vékonyabb, de sűrűbb része határozottan elkezd támasztani. Ennek az effektnek köszönhetően a Hourglass matrac reagál a testsúlyra, így a változó terhelés mellett is mindig csak akkora ellenállást fejt ki, amekkorára az adott felhasználó testsúlyához szükséges. A minőségi alapanyagok felhasználásával kézi készítéssel készülő Hourglass táskarugós matrac a belső innovációk mellett külső megjelenésében sem marad el attól, mint amit egy ilyen kaliberű matractól elvárnánk, hiszen a 100% természetes lenből készült matrachuzat túl a természetességen igazi luxus-élményt biztosít minden használójának.
A termék a következő standard 11 féle méretben rendelhető: 90x190, 90x200, 100x200, 120x200, 140x190, 150x190, 150x200, 160x190, 160x200, 180x200, 200x200

Majesty
A 31cm vastag Majesty táskarugós matracoz kényelemben és megjelenésben csak kevés matrac fogható. Az 5 zónás zsákrugós rendszernek és a felhasznál nagy testsűrűségű lágy haboknak köszönhetően a Yatas Majesty matrac egy igazi luxus komfortot kínáló matrac, amely inkább tartozik a pihe-puha lágyabb kényelmi kategóriába, semmint a félkemény matracok közé. A Majesty matrac is a kétoldalas kényelmi komfortot kínáló matracok közé tartozik, így a matrac megfordítható és a kívánt keménységi oldallal használható. A majesti matrac külső megjelenésével is a felső kategóriás matracokat idézi. A gyönyörű barna plüss hatású matracoldalon található valódi bőr feliratok és forgatófülek királyi megjelenést kölcsönöznek. A matrac két oldalán a felületen található természetes lószőrrel steppelt matrachuzat egy speciálisan a matracipar számára fejlesztett u.n. Argentano® kikészítésű szövetből készül, amely a speciális ezüst szálaknak köszönhetően antibakteriális hatású és kiválóan közönbösíti a kellemetlen szagokat a matracban.
A termék a következő standard 11 féle méretben rendelhető: 90x190, 90x200, 100x200, 120x200, 140x190, 150x190, 150x200, 160x190, 160x200, 180x200, 200x200

Prestige Prime
A 32cm magas félkemény/kemény Prestige Prime 5 zónás táskarugós matrac egy igazi mestermű, mind a kidolgozásában, mind pedig a felhasznált alapanyagok minőségében nem ismer kompromisszumot. Alpaka gyapjú, selyemmel kevert pamut, latex... A Prestige Prime matracban tehát semmi kompromisszum nem került. Az 5 zónás süppedés gátló rugózattal ellátott élekkel, 5 ergonómiai szempontok szerint kialakított zónával készülő zsákrugós rendszer gondoskodik a hosszú élettartamról, az alaktartásról és a megfelelő formakövetésről, alátámasztásról. A zsákrugózaton található hideghab és latex rétegek megfelelő rétegrendjével a nagyon kényelmes bár inkább a kicsit feszesebb, keményebb matracok közé sorolhatjuk. A Prestige Prime matrac is természetesen téli-nyári oldalas kivitelben készül és nem is akármilyen alapanyagokkal. A hűsebb hatást kölcsönző nyári oldalon a megszokott pamut töltet helyett selyemszálakkal kevert tiszta pamut található, melynek hő elvezető képessége messze meghaladja a hagyományos pamut töltetű nyári oldalas matracokét. A Prestigew Prime matrac téli oldalán az egyik legjobb hő megtartó képességű állati szőr a kapok kapott helyet, így a matrac téli oldalas sem marad el szolgáltatásban a már említett selyem/pamut keverékű nyári oldaltól.
A termék a következő standard 11 féle méretben rendelhető: 90x190, 90x200, 100x200, 120x200, 140x190, 150x190, 150x200, 160x190, 160x200, 180x200, 200x200

Duchess Comfort
A 33cm vastag Duchess Comfort matrac egy igazi nagyágyú a 7 zónás, félkemény táskarugós matracok között. A valósi 7 ergonómiai zónára tagolt Duchess Comfor matrac formakövetése, alátámasztása és tehermentesítő képessége igazán a luxus komfort kategóriába emeli a matracot. A Duchess Comfort matrac esetében is természetesen a felhasznált speciális kétszer edzett saját gyártású rugózat, a zsákrugók felett párnázó rétegként használt komforthabok minősége és a matracot körülölelő gyönyörűen kikészített és steppelt matrachuzat mind-mind a felső kategóriáról árulkodik. A matrac komfortérzetét és kényelmét tovább növelve az alap zsákrugós matrac felületén egy további kiegészítő külső párnázó réteg található (pillowtop), amely nagyban megnöveli a matrac felületi komfortérzetét anélkül, hogy jelentősen lágyítana a matrac komfortján. A Duchess Comfort matrac felső funkcionális huzat rétege a már évek óta jól ismert Tencel szövetből készül, amely speciálisan egy a tetilipar számára kifejlesztett cellulóz alapú szál. A Tencel matrachuzatok legfontosabb előnye, hogy rendkívül nagy a nedvesség felvevő képessége és a nedvességet az eddig megszokott hagyományos alapanyagokhoz képest lényegesen gyorsabban párologtatja el, így biztosítva a legmegfelelőbb alvási klímát az éjszakák során.
A termék a következő standard 11 féle méretben rendelhető: 90x190, 90x200, 100x200, 120x200, 140x190, 150x190, 150x200, 160x190, 160x200, 180x200, 200x200

Legend Climatic
A kiemelkedően 34cm vastag Legend Climatic matrac csodálatos megjelenésén és robosztus kivitelén kívül még számos meglepetést rejteget a matrachuzat alatt. A feszesebb komfortot kínáló 7 zónás zsákrugós rendszerre épülő matrac extra süppedésgátló rugózattal készül a matrac szélein körben, hogy a felkelés és a lefekvés se okozhasson gondot. A Solid Core technológiával készülő rugórendszer biztosítja a stabilitást és alaktartást és gondoskodik arról, hogy a matrac még évek után is megtartsa ezen tulajdonságait. A valódi különlegesség azonban a díjnyerted Adaptive® technológiával készülő matrachuzatban rejlik. Adaptive® technológia intelligensen ismeri fel a hőmérsékletet és a felszabaduló páratartalmat, a gyakorlatban és a legszemléletesebben úgy írhatnánk le, mint egy textilszálba szőtt klíma berendezést. Az általános funkcionális matrachuzatokhoz képest 67%-kal nagyobb nedvességet képes kezelni és párologtatásban is 25%-kal magasabb eredményeket mértek a klinikai tesztek során.
A termék a következő standard 11 féle méretben rendelhető: 90x190, 90x200, 100x200, 120x200, 140x190, 150x190, 150x200, 160x190, 160x200, 180x200, 200x200

legett&platt rugózat
A Legett&Platt által fejlesztett Hourglas (homokóra) alakú rugótestek forradalmat jelentenek a zsákrugós matrac gyártásban, hiszen a homokóra alakú rugótestek olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amik a hagyományos zsákrugókról nem mondható el. A hagyományos hordó alakú zsákrugókkal szemben a s matracokban használt Legett&Platt rugózala dupla tölcsér vagy ha úgy tetszik homokóra alakFA. Ennek a formaváltozásnak köszönhetően az így kapott rugótestek viselkedése jelentősen megváltozik és új többletszolgáltatás jön létre. A Hourglass matrac terhelésének első szakaszában a rugótestek lágyan besüppednek, míg nagyobb terhelésre a homokóra alakú rugózat középső vékonyabb, de sűrűbb része határozottan elkezd támasztani. Ennek az effektnek köszönhetően a Hourglass matrac reagál a testsúlyra, így a változó terhelés mellett is mindig csak akkora ellenállást fejt ki, amekkorára az adott felhasználó testsúlyához szükséges.

tencel matrachuzatok

A Tencell antiallergén matrachuzat a speciális lyocell Tencel szál technológia szerinti alapanyagból készül, így minden Tencel huzat természetes, cellulóz alapanyagot is tartalmaz. A Tencel textilipari szálnak két neve is van, hiszen legelőször a 2000-es évek elején Lyocell néven jelent meg a piacon, majd egy-két technológiai módosítás után a Tencel nevet kapta. A Tencel tehát a Lyocellel szinte azonos, továbbfejlesztett cellulóz alapú szál, amely a fa rostszerkezetében található cellilóz elemekből egy speciális eljárással készülő teytilipari szál. A pépesített farostból kinyert cellulóz rostokat egy amin oxid névre halgató anyaggal összekeverve további elemi részekre bontanak és az így nyert alapanyag már kiválóan alkalmas a szállasításra. A természetben meglévő polimerek közül a mesterséges szálas anyagok szempontjából a legfontosabb a cellulóz. Ahhoz, hogy a cellulózból szálakat lehessen készíteni, kémiai eljárásokkal először módosítani kell az eredeti anyagot, hogy oldhatóvá váljék, majd a szálképzést követően vissza kell alakítani (regenerálni) az eredeti polimert – ezek a regenerált szálasanyagok. Legfontosabb képviselőjük a viszkóz és ennek környezetbarátabb technológiával előállított rokona, a lyocell (újabban: Tencel) amelyek mind cellulóz láncmolekulákból állnak. A mesterséges szálasanyagokat – miután azokat gyárilag állítják elő – többnyire védett márkanevekkel látják el. Ezeket az elnevezéseket szabály szerint csak akkor szabad feltüntetni a terméken, ha ezt a gyártó hivatalosan engedélyezi (az engedélyezést sok esetben a gyártási körülmények és a termék szigorú minőségi ellenőrzése előzi meg) és a termék valóban az adott márkájú szálasanyagból készül. Előfordul azonban, hogy egy-egy márkanév annyira elterjed a köztudatban, hogy idővel csoportnévvé válik; jó példa erre a „nylon" szó, amely eredetileg a DuPont cég poliamid 6.6 szálának márkaneve volt („Nylon" formában, azaz nagy kezdőbetűvel írva), de ma már – amikor a márkanév használati joga már lejárt – minden poliamidszálra alkalmazzák. Hasonló a helyzet a "lyocell"-lel: ez eredetileg a Lenzing cég által bejegyzett márkanév volt Lyocell formában, de ma már kis betűvel írjuk és hasonló elven készített más márkájú szálakat is magában foglal. A Tencel tehát egy a természetben megújuló erőforrásunknak, a fának az eredménye, így előállítása viszonylag olcsó, újratermelődése szinte garantált, így nem terheli annyira a környezetet, mint például a pamut termesztése. A Tencel matrachuzatoknak a Tencel alapanyagból tulajdonságaiból származóan számtalan jó tulajdonsága van. A nagyon nagy nedvszívó képesség lényegesen jobb értékeket mutat, mint a hagyományos pamut vagy len anyagok esetében, ugyanakkor a szellőzése, párologtatási sebessége is sokkal jobb, sokkal gyorsabb felületi párolgást mutat. Ennek összegeként a Tencel matrachuzatok szinte minden eddigi matrac huzat alapanyagánál jobban vezetik el a test párolgásából származó átlagosan 3-6db nedvesség egy részét, azt a felületen gyorsan elosztva gyors párolgást és száraz, egészséges és antiallergén alvási környezetet kapunk.
Feran Ice matrachuzat
A Feran Ice® speciális funkcionális textilipari szál a Desle Clama szövetgyár egyik legújabb fejlesztése és legfontosabb feladata az éjszakai hőmérséklet-szabályozás. Az éjszakai pihenést leginkább zavaró egyik tényező a test és környezetének túlzott felmelegedése és az ebből adódó izzadás. A fölöslegesen felgyülemlett hőmérséklet és a megnövekedett páratartalom elvezetése évek óta egy kihívás a textilipar számára, számtalan félmegoldás után (CoolMax, stb) a Feran Ice szálak végre megoldották ezt a problémát, hiszen az összes textilipari szál közül a Feran Ice matrachuzat szálaknak a legjobb a hidrofil képessége. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy adott időn belül a legnagyobb mennyiségű nedvességet képes felvenni és az a külső környezet felé elvezetni. Napjainkban szinte az összes matrac különleges műszálakból készül, viszont tesztek bizonyították, hogy szinte az összes általános matrachuzat alapanyag hidrofil (nedvességfelvevő) képessége a mosások és a használat során csökken. A Feran Ice szálakkal készült matrachuzatok ezen képességei a használat és a mosások alkalmával sem csökken, a Feran Ice technológiának köszönhetően az első pillanatban tapasztalt nedvesség szabályozás még hosszú évek múltán is hatékonyság-csökkenés nélkül megvalósul. Összefoglalva tehát a Feran Ice matrachuzatok különleges tulajdonságai elmondhatjuk, hogy kiválóan alkalmas a test hőjének és páratartalmának elvezetésére, egyenletes hőmérsékleten tartja a testet és kellemes, egészséges alvási környezetet biztosít a test számára.
Cellant matrachuzatok
A speciális eljárással készülő Celliant szálakat legfőképpen a matracipar számára fejlesztették, de a speciális infravörös szálakat a ruházatban és az egészségügyben is alkalmazzák. Fókuszban a Celliant szálakkal tehát az infravörös fénytérápia áll. A többéves orvosi kutatásnak köszönhetően egy olyan termo-aktív textiipari szál született, amely nagy mennyiségben tartalmaz a szervezet számára létfontosságú ásványi anyagokat, amelyek az éjszaka során a Celliant szálakból transzferálhatók az emberi test felé. A Celliant szálak szigorúan nem tartoznak azok közé a textilipari szálak közé, amelyikből az alkalmazott hatóanyag elfogy vagy könnyedén kimosható (pl.: aloe vera, illó olajok, stb). A Celliant szálakba töltött ásványi anyagok egy mikron méretre vannak őrölve, ez nagyjából az emberi hajszál vastagságának a század része és egy speciális gyanta kötéssel kerülnek a szálak megtöltésre. Az emberi test sajnos egy pazarló szervezet, a felhasznált energiánk jelentős részét –átlagosan 60%-át- a testünk hőmérsékletének szabályozására fordítjuk. A Celliant szálak az éjszakai alvás során felhasználják ezt a kibocsátott hőt, hogy a Cellant szálak belsejében a termo-aktív reakció beindulhasson és a szálak belsejében található ásványi anyagok kifejthessék jótékony hatásukat és az így felszabaduló infravörös sugárzás kifejthesse gyógyító hatását. Az így megtöltött szálakban az emberi test hőjének a termo-aktív reakció folyamatos marad, így a Celliant szálak funkciója és működése még hosszú évek és számtalan mosás után sem csökken A Celliant szálak legfontosabb feladata, hogy alvás közben a testet a normál pihenés és regenerálódás mellett külső forrásból további többlet energiával töltse fel. A katalizátorként felhasznált test-hő által beindító reakcióban a felszabaduló ásványi anyagok mellett infravörös fény keletkezik, amelynek jótékony hatása a gyógyászat számára már régóta ismert és elismert. Az infravörös fény esetében bizonyított tény, hogy értágító hatású, emeli az szervezet oxigén szintjét, így alkalmas a keringési rendellenességekben, érszűkületben, reumás panaszokban szenvedő páciensek kiegészítő terápiájaként. Önkéntes tesztszemélyeken végzett mérések meglepő eredményeket hoztak ugyanis a Celliant matrachuzaton való alvás során az izomrostok és a vér oxigénellátása mintegy 29%-kal nőtt. A további megfigyelések és felhasználói tapasztalatok feldolgozása egyértelművé és igazolttá tette, hogy a Celliant szálakon töltött éjszaka után megnövekedett oxigénszintnek köszönhetően a krónikus fájdalmak enyhültek, bizonyos esetekben panaszmentes éjszakai pihenést hozott a Celliant szál. Dr. Ian Gordon, M.D., Ph.D tanulmánya szerint igazolható, hogy az érelmeszesedésben, keringési rendellenességben vagy cukorbetegségben szenvedő páciensek tünetei enyhültek, állapotuk néhány nap után látványosan javult.

2015. március 13., péntek

YATAS MATRACOK ÉS TÖRTÉNELEM

Yatas matracok


YATAS MATRACOK ÉS TÖRTÉNELEM

A Yatas matracok olyan évtizedek óta forgalmazott matrac típusai, mint a Blue Star vagy a kifinomult minőségükről elhíresült Yatas kanapék. A YATAS Törökország egyik legnagyobb bútor-, ágybetét- és lakástextil gyártója rugós matracok területén kiemelkedő és népszerű. A belső piacon kívül számos európai országba és az Egyesült Államokba is szállítja termékeit. Kizárólag jó minőségű termékek szerepelnek a gyártó palettáján. Így hosszú évek óta a YATAS embléma garancia a vásárlók számára. Termékeik gyártásához csakis kiváló minőségű alapanyagok kerülnek felhasználásra, melyek részben szintén a YATAS matracok termékei, másrészt nyugat-európai országokból származnak, ha megfelelnek a YATAS belső szigorú minőségi elvárásainak. A nagy kapacitásnak és a modern gyártási technológiának köszönhetően a gyár bármilyen minőségi és mennyiségi igényt ki tud elégíteni. Ez az oka, hogy a YATAS matracok számos szálloda tenderen szerepeltek sikerrel Európában és Magyarországon is.

Yatas kemény matrac választékban igazán el vagyunk kényeztetve, hiszen a Yatas Blue Star matrac már több, mint 10 éve forgalomban van a magyar matracpiacon, így több ezer elégedett Yatas Blue Star vásárló élvezheti a kemény Yatas matracok páratlan kényelmét és strapabíróságát. A Yatas matracokra jellemzően minden keményebb Yatas rugós matrac egyben megfelelő vastagsággal és alapanyag összetétellel bír, így meglehetősen tartós és alaktartó matracokat kapunk több évtizedes gyáűrtási és forgalmazási tapasztalatta a háttérben. A Yatas matracokra általában is az ár-érték arányban megfelelő minőség a legjellemzőbb tulajdonság és az olcsóbb bonell matracok kategóriában is olyan minőséggel találkozhatunk, amit nem is várnánk el az adott árkategóriában. Nem véletlen tehát, hogy a keményebb vagy a kifejezetten kemény Yatas matracok Magyarország számtalan szállodájában megtalálhatók. A szállodai felhasználás minden matrac gyáértó esetében amúgy is egy nagyon sarkalatos kérdés, hiszen mi lehet jobb referencia, mint egy több száz ággyal rendelkező szállodai felhasználás, ahol a tartósság, az alaktartás, a kényelem és a legérzékenyebb ár/érték arány szempontjait együttesen figyelembe véve kell a beszerzési osztályon kiválasztani a funkciónak és a különböző terhelésnek megfelelően az elképesztően széles választékból a legmegfelelőbb matrac típust kiválasztani. A legnagyobb szálloda láncok is tehát nem véletlenül választották a kiváló minőségű és több évtizedes gyártási múlttal rendelkező Yatas matracokat és nem kisebb szállodalánc neveket találunk a referencia listában, mint a Hilton, Sheraton, Ibis, Kempinski, Ramada. A Yatas félkemény, kemény matracok tehát már világszerte szállodai vonalon is több évtizede bizonyítják, hogy a szállodák szakemberei nem tévednek és feltétel nélkül megbízhatnak a legkifinomultabb szállodai igényeket is kielégítő Yatas matracokban.




A Yatas Blue Star matrac a Yatas bonell rugós matracok között kiemelt figyelmet érdemel, hiszen a megfizethető viszonylag olcsó matrac kategóriában kivételesen jó minőséget kapunk. A Yatas Blue Star matrac egy vastag felépítésű több nagyon átgondolt párnázórétegből álló rétegrenddel készül és annak ellenére, hogy a matrac belsejében "csak" egy nagyon jó minőségű bonellrugós rugórendszer található, a matrac kifejezetten feszes komforot, rendkívüli élettartamot és ergonómikus alátámasztást kínál. A Yatas Blue Star matracok több, mint 10 éve kaphatók a magyarországi matrac kereskedésekben és matrac szaküzletekben, így több ezer elégedett felhasználó hajtja minden éjjel fejét egy Yatas Blue Star matracon. A recept viszonylag egyszerű: legyen egy matrac vastag, legyen, strapabíró, legyen alaktartó és megfelelően kemény és ami talán a legfontosabb, hogy nagy méretű franciaágy esetén is maradjon a lélektani 100 000 Forint környékén. Természetesen a Yatas Blue Star matracok ezeket a kritériumokat 100% mértékben már évtizedek óta hozzák. Nem véletlen tehát, hogy a minőségi bonell rugós matrac kategóriában a Yatas Blue Star matracok már évek óta kiérdemelt figyelmet és erőteljesen meghatározó piaci részesedést élvezhetnek. A török matracokra -így természetesen a Yatas Blue Star matrac esetében is- kifejezetten jellemző a páratlan esztétikai élményt kínáló külső megjelenés. Az elegáns általában jacquart szövésű matrachuzat messze állnak a rikító, kihívó megjelenéstől mégis annyara egyedi, felsőkategóriás és letisztult megjelenéssel bírnak, hogy az ember már első látásra is hajlamos beleszeretni egy-egy Yatas matracba. Ilyen élmény a Yatas Blue Star matrac külső megjelenése is, hiszen az anyagában mintásra szőtt Blue Star matrachuzat szürkés, nagyon halvány kékes megjelenésével első látásra is a biztonságot és az otthon melegét kecsegtetik a Vásárlók felé. A Yatas Blue Star matrac tehát ebben az árkategóriában a biztos választás minden tekintetben. Keménység, megbízhatóság, komfort, alátámasztás és megjelenés vonatkozásában is magasan túlteljesíti árkategóriáját.

Matracguru matrac szaküzlet